2014. március 8., szombat

Medúsza

Úúúú, nagyon régen írtam már, pedig aktívan nemezeltem az elmúlt hónapokban is.
Igyekszem pótolni, amit lehet.
Most Janka idei jelmezét osztom meg veletek, bár tudom, már elmúlt a farsang ideje.

Idén is rábíztam a kislányomra az ötletet, aki cseppet sem fukarkodott kihívásokkal teli elképzeléseivel, végül Medúsza (Medusa, Medúza...) alakjánál maradt, aki a görög mitológia egyik meglehetősen sanyarú sorsú szereplője. Karrierjét csodaszép, gondtalan királyleányként kezdte két nővérével együtt, egészen addig, amíg meg nem sértették Athénét. Később százszor megbánhatták ezt a balszerencsés pillanatot, mert Athéné bosszúból, rusnya, csúnya, rút, randa kígyóhajú agyaras, pikkelyes szörnyekké változtatta őket.



A vidám Medúsza és a szomorú bohóc (Eszti)



Ráadásul Medúsza járt a legszerencsétlenebbül a három gorgó közül, Perszeusz ugyanis lenyisszantotta fejecskéjét, melyet aztán elvitt Pallasz Athénének ajándékul.






Janka és Hanna
            

Ez a fejvesztős befejezés egyáltalán nem vette el Janka kedvét attól, hogy Medúsza bőrébe bújjon, már csak azért sem, mert a farsangon sem Superman, sem Batman, sem Petya a hokibajnok sem a keresztes lovag nem szándékozott fejeket nyiszálni.






1 megjegyzés: